2016. január 31., vasárnap

#7. Mi történt januárban?

Sziasztok! ^-^
Ma van január 31-e, ami egyet jelent a hónap végével, hamarosan belépünk februárba. Ezért hoztam nektek egy január végi összegzőt, ahol mind a Japán, mind a Dél-Koreai eseményeket szeretném leírni zenei színtéren, hiszen sok mindenkit biztos ez vonz a legjobban. Mi történt a k-pop világában? Illetve a j-pop és j-rock/visual kei világában? Nézzük a fontosabb eseményeket.

Feloszlás
KARA
A képek 1-1 linket tartalmaz, ami az egyik videó-klipjükhöz vezet
A 2007-ben 4 taggal debütált lánycsapat számos tagcserét élt meg, és számos kihívást teljesítettek, azonban még a hónap elején bejelentették, hogy a csapat feloszlik. Talán a hirtelenség lehetett az oka annak, hogy sokan ledöbbentek, hiszen mondhatni női vonalon is a k-pop oszlopos tagjai voltak. A három legrégebbi tagnak (Gyuri, Hara, Seungyeon) lejárt a szerződésük a DSP Mediánál, amit nem kívántak meghosszabbítani, így egyedül maradt Youngji, aki 2014-ben lett a banda tagja. Youngji természetesen a DSP Media tagja marad, valószínűleg szólóénekesként fog újra visszatérni. Seungyeon-t valószínűleg színészként láthatjuk majd újra, mivel a Widmay Ent-hez csatlakozott. Hara a Key East nevű ügynökséghez szerződött át. Gyuri-ról egyenlőre nem tudni semmit. 
A banda hivatalosan 2016. január 15-én feloszlott.

BORN

Minden feloszlás egy-egy döbbenetet okoz nincs ez másképp a Born-nal sem. A j-rock/ visual kei egyik legkiemelkedőbb bandája befejezi a közös munkát idén nyáron, melyet már be is jelentettek. A csapat eredetileg 2005-ben jelent meg a zenei színtéren ekkor még RENNY AMY néven, rá egy évre történt sor egy névváltásra, mely a D&L lett, viszont 2008-ban ezt is megváltoztatták immáron a végleges BORN névre. A csapatban egy basszusgitáros csere történt Kifumi helyett Mio kapta ezt a pozíciót. Az utolsó és egyben a 8. évfordulós koncertjüket május 26-án tartják meg. Ray úgy döntött, hogy a zenei életet végleg otthagyja és a BORN az utolsó banda, melynek a tagja. A többi tagról egyenlőre semmilyen információ nincs, de valószínűleg továbbra is zenélni fognak csak más utakon. A csapat február 10-én adja ki még Suicidal Market maxi-kislemezét.

LC9

A második k-pop banda, mely bejelentette, hogy feloszlik. A Nega Network hivatalosan is megerősítette, hogy három év után a csapatot megszüntetik (melynek valódi oka valószínűleg az lehetett, hogy abban az évben több, mint ötvenen debütáltak, így nem volt elég kereslet a fiúkra). 2013-ban debütáltak 6 taggal: Rasa, King, Jun, AO, Eden, J-Hyo. Azóta Rasa bevonult a seregbe, Eden pedig Kanadába költözött, hogy folytassa a tanulmányait. A többiekről egyenlőre nem tudni semmit. A banda szerződése valójában 2015. december 21-én járt le, és 2016. január 23-án jelentették be a végleges feloszlást.

Debütálás
IMFACT

A Star Empire ügynökség szárnyai alatt debütált az IMFACT nevű fiúcsapat. A csapat 5 tagból áll és közel 5 évig várták a január 27-ét, amikor is megmutathatták magukat debütálás formájában. Az ügynökség törekszik arra, hogy minél több figyelmet kapjanak majd a srácok, így sok-sok comeback vár még rájuk. Debütáló dalukat (ami szerintem nagyon aranyos lett a srácokkal együtt) fentebb meghallgathatjátok.

Emellett természetesen történtek botrányok is, de mivel nem szeretnék úgymond "pletyka" blogot csinálni a SMAP ügyéről itt olvashattok és az AIOLOST dobosa szexbotrányáról itt, mely végül a banda feloszlását is okozta.

Kiket várunk vissza februárban?
K-pop terén nem lesz unalom, lássuk, hogy kik fognak visszatérni (van ahol adtak meg dátumot, de van olyan még, ami zsákbamacska). A WINNER február elsején fog visszatérni EXIT:E mini albumukkal, 4MINUTE az Act. 7 mini albumukkal szintén elsején. Taeyeon (Girl's Generation) február harmadikán várható egy digitális single kíséretében, mely a Rain címet viseli. Debütálni fog február tizenötödikén az SS501 alcsapata az SS301 az Eternal5 mini albumukkal. Emellett az ASTRO fiúcsapat is debütálni fog, melynek dátuma február huszonharmadikán. De kikre lehet még számítani? Taemin (SHINee), B.A.P, Amber (fx), BESTie, MAMAMOO, NU'EST, DAY6, Ladie's Code. Várható debütálás még: Cosmic Girl, Project A.

A J-rock és visual kei világában, akik biztosan várhatóak: Pinocchio (február 2), Black Gene for the Next Scene (február 3), Liphlich (február 10), BLaive (február 10), BORN (február 10). Nagyon sokan majd tavasszal térnek vissza ^-^.

J-pop téren egyenlőre a KAT-TUN fog visszatérni február 10-én. 

Ennyi lett volna a januári kitekintés ^-^. Kit vártok vissza a legjobban? ^-^

2016. január 30., szombat

#6. K-life - Az iskolai egyenruha

Sziasztok! ^-^
Ma egy rövidebb bejegyzést hoztam, melynek témája az iskolai egyenruha. A magániskolákat kivéve már általános iskola óta kötelező Dél-Koreában egyenruhát hordani, amelyet szigorúan ellenőriznek. Egy tipikus koreai egyenruha ingből, blézerből/ nyakkendőből, a lányoknak szoknyából a fiúknak nadrágból áll, melynek színe azonos (általában szürke). Az "Encylopedia of Korean Culture" 6 részre osztja történelmi szempontból az egyenruhákat: 1800 évektől 1910-ig, 1910-1945, 1945-1968, 1968-1982, 1982-1985, 1989-tól napjainkig. Az utóbbi időkben pedig az egyenruhákat az idolokkal népszerűsítik.


19. század vége – 20. század eleje
Az első koreai egyenruha Dél-Koreában az Ewha Womans University-n (akkori neve: Ewha Girl's University) jelent meg. Az egységes ruhát 1886-ban szavazták meg, mely piros színű volt. Még a hajuk viseletét is szabályozták, így minden akkori diáknak fonott hajjal kellett megjelennie. A későbbi egyetemek a lila és rózsaszínű egyenruhákat is engedélyezték.
1898-ban a lány egyetemet követve egy fiú egyetem név szerint Paichai Hakdang is bevezette az egyenruhát. Az egységes öltözetett egy japán minta alapján követték. Az ing és nadrág mellett, amelyben vörös színű sáv volt kalapot is kötelező volt viselni.

20. század
1910-től a japán-koreai szerződést követve általánosság vált az egyenruha viselése. A szoknyák hosszán rövidítettek, de már csak fehér és fekete árnyalatait használták.
1930-tól a japán erők nyomására eltörölték a hanbok viselését helyette a lányok barna színű szoknyát és inget viseltek. Télen a tengerészruha volt kötelező mind a lányok mind a fiúk számára. A II. világháború kirobbanása után a munkaruhát tették kötelezővé, melynek oka Japán részvétele a háborúban.
1968-ban a kormány létrehozta új politikai törvényét az egységes ruhákra. A nyári egyenruha fehér blúzból illetve ingből, kék vagy barna szoknyából/nadrágból álltak. Ez a törvény 1982-ig tartott. Miután ezt a rendszert eltörölték tanácskoztak arról, hogy az iskolák szablyák meg a mindennapi viseletüket, s ezt 1986-tól kezdve a mai napig törvényben van.


Napjaink
A fiú egyenruhák kabátból, fehér hosszú ujjú ingből, nyakkendőből és nadrágból áll, mely a téli időszakra is vonatkozik. A lányok fehér inget, mellényt, rakott szoknyát, télen fehér hosszú zoknit hordanak. Tilos az iskolában a smink és körömlakk használata.

Ti szívesen viselnétek egyenruhát, hogyha itthon is bevezetnék? Mi erről a véleményetek? ^^ Szerintem jó dolog, hiszen a mai világban sokan megteszik, hogy felvágnak az öltözékükkel (minél márkásabb annál "menőbb" az illető alapon), de ezzel el lehetne kerülni az ilyen dolgokat, illetve ha az osztály jellege olyan még csapat megerősítő szerepe is lehet ^-^.

2016. január 29., péntek

#5. J-cafe - Maid Kávézó

Sziasztok! Japán egy nagyon színes világ, és ez nem csak a kultúrában, gasztronómiában, nyelvben mutatkozik meg, hanem a hétköznapi életben is. Rengeteg kávézó típus van ebben az országban, ma talán az egyik legérdekesebbet fogom nektek bemutatni. Magyarországon is terveztek ilyet létrehozni, ám nem lett belőle semmi. Ez a kávézó nem más, mint a Maid Cafe (メイド喫茶 / メイドカフェ). Ez egy olyan cosplay kávézó, ahol a lányok (vagyis az alkalmazottak)  szobalánynak öltöznek be, és így szolgálják ki a vendégeket, akik leginkább férfiak, így őket mesternek vagy szeretőnek szólítják. Az első ilyen kávézó 2001. március 2-án jött létre Tokió Akihabara negyedében, azóta is egyre népszerűbbek ezek a helyek.
 
Katt a képekre a nagyobb méretért!


Minden kávézóban van állandó menükínálat, ez alól a Maid Cafe sem kivétel. A vásárlók különböző kávékból, teákból, desszertekből, szendvicsekből stb választhatnak. Azonban az ételeknél a cukiságfaktor képez kivételt, a szobalányok különböző aranyos dologgal díszítik a megrendelt ételt esetleg italt is.
Az alkalmazottakra és a vendégekre is sok szabály vonatkozik. A lányoknak az érkezőket úgy kell fogadniuk, hogy "Üdvözöllek itthon, Mesterem!". Ezután a menüt akár fel is sorolják és segítenek a döntésben. A viselkedésben pedig teljesen olyannak kell lenniük, mint egy szobalánynak, illedelmesnek és "alávetettnek", hiszen a "mesterüket" ki kell szolgálniuk. Több ilyen kávézó nyújt extra szolgáltatásokat, mint például fültisztítás vagy masszáz, viszont ezért természetesen plusz költséget számolnak fel. Emellett a lányokkal lehet énekelni karaoke formájában, videó-játékokkal és kártyákkal játszani. A vendégekre olyan szabályok vonatkoznak, mint például, hogy ne fogdossák a lányokat, ne kérjék el a személyes adataikat és ne zaklassák őket. A kávézókban plusz költség ellenében lehet csak fotózni mind a lányokat, mind magát a helyet.

Ez lett volna a Maid Cafe bemutatása ^-^. Nektek mi a véleményetek róla? Kipróbálnátok? Mivel természetesen lány/nő vendégeket is fogadnak, nemcsak a férfiak kiváltsága. Ha Japánba mennék tuti egyszer kipróbálnám, hiszen van akinek hozzátartozik a mindennapjaihoz, egyszer pedig ki lehet próbálni érdekesség képen. 

2016. január 22., péntek

#4. K-Life - Angol nyelvoktatás

Sziasztok! ^-^
Ezzel a bejegyzéssel folytatom a dél-koreai iskolarendszerről szóló sorozatot. Most az angol nyelvoktatásról lesz szó. Tudjuk, hogy itthon elég vegyes nyelvórák vannak, van olyan iskola, ahol kiemelkedő angol nyelvoktatás folyik, de van olyan, ahol pont az ellenkezője illetve borsos ára van, hogyha valaki jó angol képzésben akar részesülni. Viszont mi a helyzet Dél-Koreában?

Funkció és attitűd
Az angol nyelvnek különböző funkció vannak a koreai társadalomban, mely az elmúlt évszázadban lett jelentős a koreai háború után. Első sorban a világkereskedelem miatt vált jelentősé; különösen az Egyesült Államok felé nyitnak. 
Ma már fontos angolul beszélni ezért az oktatásukban a kínai nyelv mellett az angol is szerepel, akinek ez nem elég, speciális angol oktatásra jár például: üzleti, kereskedelmi vagy tudományos angolra. Persze nem lenne ennyire népszerű ez a nyelv, ha a helyi média nem erősíti meg ezt a „imádatot”.

Nyelvoktatás
Az angol nyelvet mind a magán és mind az állami iskolákban kötelező tanítani (sőt egyes magánóvodákban is van lehetőség erre). A nyugati iskolákhoz hasonlóan a tanítás reggeltől délután közepéig tart (kivéve a magániskolákat, mert itt van lehetőség délutáni és esti tanításra is). Mivel a szülők rengeteg pénzt fektetnek bele abba, hogy gyermekük kiválóan tudjon angolul, sok diák jár este magánórákra. Sajnos ez még nem jelenti azt, hogy sikeresen megtanulnak angolul. Kevés az olyan, aki folyékonyan tud beszélni ezen a nyelven így akármennyire is szeretik, nem biztos, hogy egy külföldivel tud beszélni angolul.

Egy angol tanár helyzete Dél-Koreában
Az első szembetűnő dolog talán egy angol tanár fizetése, ha tapasztalt egy pedagógus, akkor közel 2-2,7 millió wont kereshet havonta. Hetente 30-40 órát dolgozik ezért a fizetésért. A koreai munkajog miatt az egészségügyi biztosítás 50%-át az iskola fedezi. A szerződés részét képezi a fizetett szabadságról és a különböző bónuszokról szóló részek. Emellett a végkielégítés is szerepel benne így, ha valaki elégedetlen és felbontja a szerződését az iskolával megkapja egyhavi fizetését. A legtöbb tanár szeret tanítani így maradnak 2-3 vagy akár több évig is az adott iskolában.


Modernizáció
Dél-Koreában eljutottak arra a szintre, hogy tesztelni tudjanak egy olyan robotot, mely angol nyelvet tanít. Sétál, forog, ábrákat vetít, beszél, énekel, verset mond és mesét olvas. Röviden az angol tanár jobb keze lesz.  Ha sikeresnek bizonyul ez a robot, akkor a kormány 45 millió dollárt hajlandó erre fordítani. „R-tanulás” néven fut most a program és 2013 végéig 8 ezer óvodát és általános iskolát szeretnének felszerelni ezzel a robottal. Természetesen a robotok csak a tanár segítői, így (még) nem veszik át a helyüket. Hogy ebből mi lesz később, és hogy sikeresebben fognak-e ezáltal tanulni a gyerekek angolul a jövő zenéje.

Amit Észak-Koreáról tudunk
Nyugati mintára alapozva 2007-ben Észak-Korea megváltoztatta az oktatási reformját. Nagyobb hangsúlyt fektettek az angol nyelv oktatásába. 

Összességében a fentebb említett pontok a leglényegesebbek az ottani angol nyelvoktatási rendszerben. Szerintetek mennyire hasznos? Mi a véleményetek a robotokról? Kipróbálnátok egy ilyen angol órát? 

Ha tetszett ez a bejegyzés akkor kérlek értékeld, vagy nyugodtan írd le a véleményedet ide a kommentbe vagy akár a chatbe is. Ezzel megkönnyebbítenétek a "munkámat" ^^, és könnyebb lenne összeszedni, hogy mi érdekelhet majd a későbbiekben titeket. Ha van ötletetek, akkor azt is nyugodtan osszátok meg velem ^-^.

2016. január 19., kedd

#3. K-Life - Az oktatási rendszer Dél-Koreában

Sziasztok! ^-^

Régebben már írtam a dél-koreai oktatási rendszerről, és ezeket a cikkeimet kicsit leporoltam, és újultan hozom nektek. A mai bejegyzés átöleli az iskolai rendszerüket, de a későbbiekben lesz szó az egyenruhákról, angol nyelv oktatásáról és hogy miért pokol az életük ezeknek a diákoknak. Az ország egyik legnagyobb problémája az oktatási rendszerük, ennek ellenére kulcsfontosságú a szerepe. Úgy tartják, hogy aki sikeres a tanulmányban, sikeres lesz az életben is. Sokan kritizálják az ország oktatási rendszerét szigorúsága és felépítése miatt. 

Óvoda
Egyre több a magánóvoda Dél-Koreában melynek oka, hogy a nők visszamennek dolgozni, és a nagyszülők nem mindig tudnak a gyerekekre vigyázni. A nyugati mintához hasonlóan itt is 3 éves kortól lehet óvodába menni, ahol 3-4 évig tanítják a kicsiket mielőtt iskolába mennének. Sok magánóvoda kínál olyan lehetőséget, hogy vállalják a gyerekeknek az angol tanítását. Gyakran kell pénzt befizetni (akár magánóvoda, akár nem) a tanítás, a ruhák és a lenyűgöző ballagás miatt. Koreában már ekkor megtanítják a gyermekeknek a kivonást, összeadást, számolást és az olvasását. Gyakran a kínai és az angol nyelv alapjait is. Természetesen játszanak a kicsikkel, de nem a papás-mamás játékot kell elképzelni. A játékok is a koordinációs és tanulási képességeket fejlesztik. Emellett fontos szerepe van a helyes táplálkozás és a munkahelyi pozíció fontosságának is. Az óvodai nevelés részét képezi még a különböző dalok és táncok megtanulása.


Elemi iskola
Az általános iskolába 7 éves kortól 13 éves korig járnak a gyerekek. A diákok megtanulják a koreai írást és olvasást, emellett hallás gyakorlatokat csinálnak. A koreai nyelv elsajátítása mellett fontos az algebra, a geometria, különböző tudományok, a társadalmi tanulmányok, a koreai történelem, a képzőművészet, az angol, az erkölcsi nevelés, a gyakorlati művészet, a zene és a testnevelés. Általában mindezt egy tanár oktatja, speciális tanárokat csak az angol és testnevelés tanítására alkalmaznak. Egy átlagos koreai óra 45 perces és egy diáknak egy nap 7 órája van. Az elemi iskolában kezdődik meg az egyenruha viselése. 2011 óta tilos a testi fenyítés, ám sok tanár alkalmazza a romló fegyelem miatt.


Középiskola
A diákok előtt ekkor már az egyetemre való bejutás célja lebeg, s eszerint választanak iskolákat. Minden középiskolába felvételizni kell koreaiból, matekból és angolból. A legtöbb tanuló általános vagy tudományos gimnáziumba jelentkezik, kevesebb százalékuk szakközépiskolába. Szakiskolába olyan diákok jelentkeznek, akik az iskola elvégzésével egyből dolgozni szeretnének vagy szakosodni, ők ezekből a lehetőségekből választhatnak: mezőgazdaság, halászat, kereskedelem, technológia, flotta kereskedelem, művészetek, építőmunkás vagy háztartástan. A diákok a középiskola megkezdésével hajnali 5-kor kelnek és jobb esetben este 10-kor érnek haza, ha valaki jár speciális képzésre, akkor hajnali 2-kor ér haza. A középiskolás évek alatt történik a legtöbb öngyilkosság, mert a diák túlhajszolja magát és nem bírja tovább.

Felsőoktatási intézmény
Ma a főiskolák és egyetemek 4-6 éves képzést adnak. Különböző egyetemek vannak, mint például: szakmai, technológiai vagy ipari egyetemek. Magyarországhoz hasonlóan esti és nappali oktatás folyik, ezen kívül van a diáknak lehetősége arra, hogy külföldön tanuljon tovább.
A felvételi vizsga öt részből áll melyek a következők: nyelvi készség, matematika, angol nyelv, választható tantárgyak közül a fizika vagy társadalomtudomány és a kínai nyelv. Az iskolákba a felvételi pont alapján kerülnek be. Természetesen évente lehet próbálkozni a felvételi megírásával a bekerülés érdekében.


Iskolai évfolyamok
OKTATÁSI SZINT
KOROSZTÁLY
Óvoda
Bölcsöde
0-2
Óvoda
3-7
Elemi iskola
  1. osztály
7-8
  1. osztály
8-9
  1. osztály
9-10
  1. osztály
10-11
  1. osztály
11-12
  1. osztály
12-13
Középiskola (alsó tagozat)
  1. osztály
13-14
  1. osztály
14-15
  1. osztály
15-16
Középiskola (felső tagozat)
  1. osztály
16-17
  1. osztály
17-18
  1. osztály
18-19
Felsőfokú oktatás
Főiskola/egyetem
A korosztály változó. Az oktatás általában 4 év,
de különböző osztályok vannak, mint például első
év (ezt a korcsoportot gólyáknak nevezik), junior
és senior korcsoport. A képzés hosszától függ, hogy
ki hova tartozik.


Szerintem sok mindent lehet kritizálni a rendszerükkel kapcsolatban, és akármennyire rossz a magyarországi oktatás is nem vagyunk annyira rosszban, mint ők. Azok az elvárások, amik ott vannak kegyetlenek, és nem is lehet csodálkozni azon, hogy öngyilkosságban az élen járnak. Koreai sorozatok ide, vagy oda nem mutatják a fekete foltokat, így elképzelésünk sem lehet arról, hogy milyen lehet ott élni diákként. A BTS néhány számában kritizálta már a rendszert, így zárásként egy számot hoznék tőlük, melyben valószínűleg az őszinte igazság benne van. 

2016. január 7., csütörtök

#2. Japán divat ~ Minden idők legijesztőbb trendjei

Sziasztok! ^-^
Már az első bejegyzésben láthattátok, hogy a japánok milyen bizarr és érdekes dolgokat tudnak kihozni, még ha sminkről is van szó (szerintünk). A japán nők/lányok ugyan úgy, mint koreai társaik a tökéletességre törekednek és nagyon komolyan veszik a szépségápolást. Ez elég kemény feladat, így néhány furcsa dolgot is bevállalnak. Néhány olyan trendet fogok nektek bemutatni, mely nyugati szemmel akár felháborító is lehet. 

1. Tsuke Yaeba fogak, avagy vámpír fogsor
A képen a TY48 egyik tagja
Pár éve nagy divatja volt a vámpír fogaknak, mely abból állt, hogy a lányok metszőfogaikat agyarszerűvé csináltatták, olyanra, mint amilyen a fentebb említett misztikus lényeknek van. Ez leginkább a fogorvosoknak kedvezett, mivel fogászati beavatkozás volt, mivel nekik kellett megcsinálni ezeket a fogacskákat, és nekik is kellett kezdeniük valamit vele, amikor lement ez a trend. Viszont ez az orvosok problémája volt, a tokiói srácok egészen mást gondoltak erről. Szerintük nagyon csinos és fiatalos az a lány, aki ilyet csináltat. Hát el lehet gondolkodni rajta, hogy megéri e. A poénos oldala, hogy egy külön lány zenekar alakult ennek a divatnak az örömére, mely a TY48 nevet viseli.

2. Csiga kezelés
Lehet sokan hallottatok már arról, hogy vannak különböző csiga nyálas krémek, melyek regenerálják a bőrt, gyulladás csökkentő/ hámlasztó hatása van, és még ki tudja milyen reakciókat vált ki a szervezetünkből. Nos, ha ez nem lenne, elég vannak olyan kozmetikák, ahol kínálnak egy olyan lehetőséget, hogy élő csigák "másszanak" az arcbőrünkön, ezzel meggyorsítva a krémek által nyújtott eredményt. 

3. Kogao 
Ez egy maszk lenne, mely a sebészeti eljárásokat helyettesítené. Mit kínál? Ránctalanítást. Fürdés közben kell alkalmazni, mivel a gőz segítségével simítja ki a bőrt (vagyis ránctalanít), és olyan puhává válik tőle az arcunk, mint egy újszülötté. Viszont ezért meg is kell szenvedni, mivel a maszk, hő és verejték kombótól az arcbőrünk kipirosodik, csípős érzést ad. 

4. Arc karcsúsító 
Az internet világában sokan találkozhattatok már ezzel a tárggyal, bár lehet, hogy akkor nem tudtátok, hogy mire is való. Ez egy arc karcsúsító, mellyel egy 3 perces arctornát kell végezni, s közben ajánlott az ABC-t mondani, hogy az izmaink mozgásban legyenek. Igaz 3 percig (vagy ameddig használja az ember lánya) nevetségessé válik, de elvileg megoldja az esztétikai problémáinkat, mint a megereszkedett bőr. Szerintem inkább hasonlít egy kínzó eszközre és a használata sem lehet kellemes, de ezek szerint Japánban szó szerint értik, hogy a szépségért meg kell szenvedni (vagy mehetsz a kés alá). 

5. Hello Kitty kontaktlencse 
Hello Kitty szülőhazája Japán, így nem meglepő, hogy a ma már 41. születésnapját ünneplő kis aranyos macska karakter, olyan népszerű még mindig. Kezdetben egy pénztárcán jelent meg (1975-ben), azóta pedig számos helyen ott van még kávézója is nyílt, de ha ez nem lenne elég, már a szemedben is ott van, mint kontaktlencse. 

6. Boldog mosoly tréner
Szeretnél szép mosolyt, ami a legnagyobb boldogságodat tükrözi? Emellett széles legyen? Ma már ez lehetséges csak vegyél egy "boldog mosoly trénert". De vajon mi is lehet ez? Nos, ez egy egyszerű gumi, amit a szánkba kell rakni és szorítanunk kell. Ezáltal az állkapocs izmai, a fogak, és az íny is erősödik.

7. Hana Tsun Orregyenesítő 
Ezt a készüléket 20 percig kell, használ, hogy az orruk keskenyebb és egyenesebb legyen. A képet elnézve nem lehet éppen a legkellemesebb érzés. 

8. Szemhéjplasztika tréner
Ha már megvan a megfelelő mosolyunk, most jöhet a következő trénerünk, mely a szemhéjunkért felel. Köztudott tény, hogy az ázsiaiak többségének nincs dupla szemhéja, amiért egy vagyont képesek kidobni az ablakon plasztikai sebészetre. Viszont még mindig van olyan, aki nem szeret kés alá feküdni, neki találták fel ezt a "nagyszerű" készüléket, mely elviekben egy hét pár perces használat utána dupla szemhéjat alkot.


Nekem ez volt a TOP 8-as listám, mely bemutatja a japán szépségipar furcsa, bizarr, ijesztő, de érdekes oldalát. A felsoroltak közül maximum a Hello Kittys kontaktlencsét vállalnám be, a többit biztos nem. Nektek, hogy tetszett az összeállítás? Van olyan, amit kipróbálnátok? Mi az, amit igen? Mi az, amit semmi pénzért sem? Írjátok meg kommentben! ^-^

2016. január 5., kedd

#1. Smink trend ~ Mi volt 2015-ben a legmenőbb Dél-Koreában és Japánban?

Sziasztok! ^-^
Megnyitotta kapuit új blogom oldala, mely a Korean-vogue utódja lett. Remélem régi olvasóimnak tetszeni fog az újítás, és új olvasóimnak is elnyeri majd a tetszését az oldal. A 2016-os évet, így egy új bejegyzéssel nyitom az új blogomon, mely a tavalyi év legfőbb smink trendjeit mutatja be, mind dél-koreai és mind japán oldalon. Lássuk is! ^-^ 

Dél-Korea
Katt a képekre a nagyobb méretért!
A régi trendek mellett újak is felbukkantak, ezzel egy kicsit megváltoztatva a dolgokat. Viszont elsőnek a klasszikusok kerülnek bemutatásra. Szerintem nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a két legelterjedtebb dolog a cica és kiskutya szemek voltak, melyek már évek óta hódítanak Dél-Koreában. Nemcsak sok idolon látni, de ma már ez lett az ulzzang alapja is. A kiskutya szemek (puppy eyes) lényege, hogy minél aranyosabb és ártatlanabb legyen a tekintet. Emellett fiatalosnak is tartják. Ezzel szemben a macskaszemeknél (cat eyes) inkább a drámaiabb hatást akarják elérni. Úgy mondd, egyszerre szeretnének aranyosak, lenni, mint egy ártatlan kiscica, és szexis hatást szeretnének kiváltani. 
Néhány képviselője ennek a trendnek:
- puppy eyes: Hyuna (4Minute), Park Bom (2NE1), Woohyun (Infinite)
- cat eyes: CL (2NE1), Fay (MissA), Krystal (fx)


2015-ben is rengeteg kisebb nagyobb újdonság hódított, de ezek közül csak kettőt szeretnék kiemelni. Az egyik az úgynevezett gradient ajkak, mely igaz, hogy évek óta hódít(ana), de még csak most találtak tökéletes megoldást rá. A tavalyi évben dobták piacra azt a 2-3 színű rúzst, mellyel el lehet érni a tökéletes színátmenetet az ajkainkon. Szóval, aki merészebb eldobhatja az alapozós megoldást, mert a problémára megérkezett a megoldás, és így már nem kell szenvedni ezzel. A másik újdonság nem annyira "fontos", de jelentős. Köztudott tény, hogy a koreaiak a natúr színeket szeretik, így ez nagy úttörésnek számít. Az idolok használtak élénkebb színeket, de a 2015-ös évben az "átlagos" koreai nők is beruháztak színesebb szemhéjfestékekre köztük leginkább a vörös árnyalatokra. 

+1. Lehúzható rúzs: A koreaiak kifejlesztették azt a rúzst, melyet fel kell kenni, hagyni kell megszáradni és egyszerűen le kell húzni. De ez miért jó? A legtöbb rúzzsal szenvedünk egy sort mire a tökéletes árnyalatot/ hatást megkapjuk, ha ezzel meg vagyunk és kis idő után megszomjazunk vagy megéhezünk tönkre is ment a munkánk. Emellett megfog mindent egy-egy ilyen termék, és ritka találni olyat, ami pénztárca kímélő, sokáig bírja és nem fog meg semmit. Viszont ez a "lehúzható rúzs" elvileg 12 órát kibír és még hidratál is. Nem fog meg semmit, és ha hozzányúlunk akár a kezünkkel nem jön le egykönnyen. A használata is egyszerű fel kenjünk, majd 5-10 percig hagyjuk megszáradni (attól is függ, hogy mennyire szeretnénk intenzívre a hatást) és lehúzzuk ^^. 

Japán:
Köztudott tény, hogy a japán emberek tudnak nagyon bizarrak lenni. Nos, ez nincs másképpen smink téren se. A tavaly év két legnagyobb durranása elsőnek elég ijesztőnek és furának hathat, mivel lehet, a hétköznapi életből vannak kiragadva, de nem éppen kellemes élményekhez kötődnek. Ki szeret beteg lenni vagy másnapos? Szerintem senki sem, de Japánban tavaly ez smink trend volt! Nézzük meg őket jobban. 


Mi jellemző az emberre, ha másnapos? A szemek puffadtak és vörös pír van alatta emellett még fáradtnak és meggyötörtnek látszanak. Most ugyan ezt a hatást képzeljük el sminkben és meg is volnánk. A végeredmény egy kicsit beteges, zilált külső. Emellett sok lány gondolja úgy, hogy ezzel a sminkkel azt sugallja, hogy törékeny és gondozásra van szüksége. 

Talán nincs messze a fentebb említett hatástól a betegség, amikor azok vagyunk az arcunk piros/ sápadtak vagyunk és semmihez sincs kedvünk. Ez a szépségtrend viszont pont erről szól. A lányok sápadttá sminkelik az arcukat és a szemük köré pirosítót tesznek, mellyel egy törékeny porcelán baba hatását keltik, akit védelmezni kell. 


Mindenesetre, ha éppen betegek vagy másnaposak vagyunk, és mennünk kell, valahova ki lehet próbálni a fentebb említett két sminket, mellyel jobban rá tudunk dobni az állapotunkra vagy éppen el tudjuk vele takarni. Remélem elnyerte a tetszéseteket az első bejegyzésem, és továbbra is olvasni fogtok!^^